1. Hírek
  2. Rajtengedélyvizsga Mezőhegyesen

A Magyar Lovas Szövetség március 22-e és 24-e között felkészítő tábort és rajtengedélyvizsgát tartott Mezőhegyesen díjugrató és fogathajtó szakágakban.

A vizsgát felkészítő tábor előzte meg, ahol a vizsgázó díjugratókat elméleti és gyakorlati oktatásban részesítette Sovák Péter.

 A vizsga vasárnap 9-órakor kezdődött a Hotel Nonius emeleti dísztermében, ahol Janesz János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. állattenyésztési igazgatója köszöntötte Perei Gábort, a Békés Megyei Lovas Szövetség elnökét, a vizsgáztató bizottságok tagjait, a vizsgázókat, illetve a hozzátartozóikat.

Díjugrató szakágban Bencsik József és Sovák Péter először a vizsgázók elméleti tudásáról győződött meg, majd a résztvevők a Központi ménesudvar nyitott lovardájában teljesítették a vizsgafeladatokat. A hétvége folyamán a felkészülők, vizsgázók a saját lovaik mellett a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által rendelkezésre bocsájtott lovakat is igénybe vehették.

A fogathajtó szakág két vizsgáztatója István Péter és Papp János voltak. Az elméleti vizsga után a gyakorlati rész a Hársfa utcai Kiállítási Centrum és Lovaspályán zajlott B és C kategóriákban. A résztvevők a Ménesbirtok által kiállított nóniusz kettes fogatokkal teljesítették az előírt vizsgafeladatot.

A díjugratóknál 21 főből 16-an, a fogathajtóknál mind a 9-en (6 fő B kategóriás és 3 fő C kategóriás
vizsgázó) sikeres vizsgát tettek.

A vizsgákat rövid értékelés követte, a sikeresen vizsgázók pedig átvehették oklevelüket.

A vizsgát tett résztvevőknek gratulálunk, egyben eredményes versenyzést kívánunk!

Szöveg: Farkas Margit Zsuzsánna, Tóth Endre István
Képek: Tóth Endre István, Janesz János